Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Óh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letünt boldogságom sötét fejfájára,
Óh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet.
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának,
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
Óh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet,
Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked.
Nem törted volna össze sovárgó, bús lantom:
Elmerengnél sokszor annyi édes hangon!
Óh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot,
Mely elrabolta tőlem egy tündér-világot:
Megtörne a szíved, megtörne a lelked,
El nem bírnád soha azt a nagy keservet!
Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága,
Fenyeget egy élet sivár éjszakája....
Gyenge rózsa tőről hova lett a rózsa?...
-Verje meg az Isten, ki letépte róla!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése