hello.

Szia.
Miként e 80. bejegyzést írom, töprengek azon, amit nem értek, illetve akit nem értek.
6.ban ismertem meg, szval lassan két éve ismerem ezt a személyt. Elején furcsállottam,hogy alig jön be suliba, de volt oka rá. Keztem nagyon megszeretni, egészen jó barátok lettünk. 6. osztály végén, minden nap kb egymásnál aludtunk. Jó kis barátság volt, míg össze nem vesztünk, de úgy,hogy az nyár végéig tartott. Most 7.ben nem tudom milelte. Első félévben elvoltunk ő volt a "csajom" meg minden. Mostanra kezdenek,úgy elhajlani a dolgok,hogy félek, nyárra megint elveszítem.
Nem mondom,hogy én nem vagyok hibás ebben a dologban,de ő is az ok része. Nem értem a gondolkodását. Akiről eddig rosszakat mondott, meg minden, azzal ma egész nap együtt volt és nem először fordul elő ilyen.. Ez nagyon rosszul esik.Ma mindezt azért,mert tegnap mondott valamit, amire én bepofáztam az illetőnek, és hát, nem volt jó ötlet.... Sokszor teszünk olyat,amit később megbánunk. Ezt most megbántam, de nagyon. Aztmondta nem utál. De közben nem is szeret szerintem. Vmi megváltozott, csak tudnám mi, és jobbá tehetném, mert ő nekem nagyon fontoss, és több mint egy barát.:/
Az illető, tudja,hogy róla van szó, és most hozzád szólok.
Magyarázd el nekem,hogy mi változott, meg egy-két nap óta?
Eleged lett belőlem? Elhiszem.
De kérlek hadd tegyem jóvá.
Mond el,hogy megértsem.
Írj msnen kérlek.
Szeretlek.
"Értsd meg,hogy kellessz nekem, ne menj el! Mindent, mi rossz volt, felejts el! Megbántam mindent, mit tettem.Mindent,mit elkövettem ellened, vagy fájt neked."
"Az élet nem fáj, egészen addig,míg el nem kezdessz agyalni,hogy mennyire megváltoztak a dolgok, hány embert vesztettél el, és hogy mennyi volt ezek közül a te hibád."
Tisztán emlékszem minden apró pillanatra,minden emlékére, mozdulatára, mosolyára.
Naponta felidézem újra és újra, mert engem már csak ez éltet,hogy a hiányát elviseljem.
Ennyi. Puszi.